Bocsánat, a 20 cm 2 százaléka a 10 méternek, és nem 2 ezreléke, ahogy írtam!!!
Szél Győző
2010.07.31. 22:53:26
A mérés tudománya. Kiskőrösön járva elugrottam Bajára, hiszen a Dunához közel ott van a Gemenci-erdő legnagyobb fekete nyárfája, a hivatalos mérés szerint 986 cm. Elsőre úgy tűnt, alul a legkarcsúbb a fa, de ott 1040-et mértem. Följebb nagy nehezen 1006 cm-ig bírtam leszorítani a körméretet. Hát igen: a 20 cm eltérés relatíve nem sok, hiszen durván 2 ezreléket tesz ki, mégis számottevő, hiszen akkor a fa nem a 7. lenne a rangsorban. A közelében található "kisebbet" én 712 cm-esnek mértem, vagyis megint éppen 20 cm-rel nagyobbnak PGyörgy adatánál.
Érdekes, olyan "déja vu" érzésem volt a két fával. Persze, mert Barcson is a 10 m fölötti klasszikus nyárfa közelében van a majdnem 7 m körüli kisöccse. Mondanom sem kell, a gemenciek is rézsűn állnak, mint a tisztességes fekete nyárak zöme.
Azt hiszem, nehéz lesz megdönteni a klasszikus barcsi fa privilégiumát. A nála nagyobb méretűek ugyanis elágazók, vagy nem olyan igaziak véleményem szerint.
Lukács Róbert
2010.07.31. 22:25:34
A héten Parádfürdőn jártunk, és ha már ott voltunk megnéztük a Rákóczi tölgyként említett öreg fát. A fa még áll, bár vagy 20 éve biztosan halott. Egy tábla szerint 950 cm kerületű volt életében, én így kéreg nélkül, csupaszon valamivel 8 m alattinak mértem. Nézegettem a Vajda féle Öreg fák Parádiként fényképezett tölgyét, de nem ismertem rá egyértelműen. Látta valaki még életében ezt a fát?
Parád honlapján egy 810-es nyárfát is említenek a kastélyparkból, talán érdemes lenne azt is ellenőrizni. ( a nyárfa infót már itthon találtam, így sajnos nem is kerestem).
Szél Győző
2010.07.30. 18:36:56
Igazán nagyon szépek a bükktalálatok, az 535 cm-es óriás különösképpen! Vajon hogyan alakul ki ez a különös, csavarra emlékeztető törzsforma? Jó lenne látni a bükkfa utolsó 100-150 évét gyorsított felvételen.
Szomorú most a balatonhenyei táj a nagy bükkel, jó hogy láthattam a fát még fénykorában. A közeli magaslesen éppúgy el lehet időzni, mint a baki tölgynél. Valamelyik hozzászólásában PGyörgy fölsorolta a tájképileg is különleges értéket képviselő matuzsálemeket, sajnos annyira sok azért nincs belőlük.
Kugliponty
2010.07.29. 21:48:08
Csak egy megjegyzés. Óriási ötlet a famatuzsálemek, a nagy mesterek lajstromozása.
Köszönöm!
Szél Győző
2010.06.21. 20:32:46
Ez a körmendi platán nagyon impozáns, sajnos még nem láttam, pedig ehhez nem is kell kerítést ugrani és vérszomjas kutyákkal birokra kelni. Van néhány nagyobb, de talán ez a legszebb. Amúgy szépségben szerintem a letenyei, a Margit-szigeti egytörzsű és a mihályi platánok viszik a prímet.
Szerencse, hogy a baki tölgy, a szőkedencsi hárs meg a nagykutasi "barátságos óriás" így dacolnak az idővel és a szélsőséges időjárással! A nagykutasi gesztenye apró, de nagyon bő termést hoz. 2008 őszén a szomszéd telekről átjöttek, és kedvesen biztattak, hogy vigyek belőle. Jó ürügy volt, hogy huzamosabban motoszkáljak a fa körül. Felhívták a figyelmemet a szemben lévő hegyoldalon magasodó fára, mely szerintük legalább 200 éves. Nem listás, olyan 460 cm körüli kocsánytalan tölgy volt. Lehetséges, hogy megvan 200 éves.
Lukács Róbert
2010.06.21. 18:27:37
Remek képek! Nekem is volt kalandom a nagyvátyi szillel: egy morcos őzbak tanyázott alatta, alig akart odébbállni. Szép lassan, szemrehányó morgások/ugatások közepette eloldalgott, én meg figyelgettem egy darabig, mert féltem hogy még nekem jön :) Fotózni persze elfelejtettem közben.
off: Én pókhálós lepkéket keltettem még annó, azok is fügönyön száritkoztak. Ennél már csak az volt jobb, amikor a tél végén begyűjtött , áttelelt imádkozósáska petecsomók keltek ki a szobában. Néhány száz talán centi hosszú, tű vékonyságú kis imádkozósáska lepte el a lakást, szüleim nagy örömére :)
Szél Győző
2010.06.21. 16:42:05
Őszintén és szívből gratulálok az új képekhez PGyörgynek! Örömteli látni a szőkedencsi és a nagyszakácsi hársfákat egyszerre. Az óföldeáki nagy tölgyet 2008 májusában majdnem megtaláltam, de a karámon, kerítésen átverekedni magam nem volt elegendő bátorságom. Hiába, a fakereséshez többek között ez is kell. A szelíd nappali pávaszemek titka a friss kelésben rejlik, ilyenkor a lepkék "örülnek", hogy megszilárdult a szárnyuk. Jó 30 éve keltettem vagy 25 példányt, óriási élmény volt látni őket a függönyön szárítkozás közben. És ezek a gyönyörű színek...
B.László
2010.06.21. 16:09:42
Megnéztem a 2009. szeptemberében, a fórumon ajánlott budapesti bükkfát és fel is töltöttem az oldalamra. Megtalálójának, Gedeonnak a teljes nevére lennék kíváncsi - ha nem titkos - szívesen feltüntetném a fa mellett a listában.
PGyörgy
2010.06.17. 07:38:31
Még egy öreg fa - táj ajánlat:
Almamellék fölött áll egy hatalmas cserfa a domboldalban, alatta a falu, háttérben a zselici dombok. Talán ez a legszebb kombináció.
Fotók a 2009. május: Egy nap Baranyában galériában.