FÓRUM --> öreg ginkók



PGyörgy
2013.11.20. 12:00:27
Robi, a név az interneten kikereshető, ő bizonyára a pesti füvészkert igazgatója.
Én az acsádi ginkgóról olvastam - szintén a neten, az eredeti forrást nem tudom -, hogy 1807-ben ültették.
Még egy adalék a ginkgokról: a Szegedi Biológiai Kutatóközpont előtt három tekintélyes ginkgo áll. Az épület alapkőletétele 45 éve történt, és a központ "szülőatyjának", Straub F. Brunónak (később államelnök is lett) volt a kívánsága, hogy a tervezéskor vegyék figyelembe a fákat, ne vágják ki őket. A fák így ma is megvannak, szépen gyarapodnak, és okoznak bosszúságot is: egyrészt szűk helyen lehet csak autóval az épület elé kanyarodni, másrészt az egyik fa nőivarú, és a termése borzalmas bűzt áraszt. A legnagyobb fa ma 260 cm-es törzskörméretű. Megmérhetem évente, mennyit gyarapodik, abból majd lehet következtetni, hány évesek lehetnek. Csak várni kell pár évet.
Lukács Róbert
2013.11.20. 10:26:36
Biztosan takar valakit az Orlóci László név, de pusztán egy név kevés a bizalomhoz. Ha vette volna a fáradtságot és elmondta volna ki ő és miért is érdeklik a gingok, akkor többre ment volna.



De ha már ti is, én is csöpögtetek egy kis infót:



A keszthelyi kastélypark gingko fáját maga Festetics György vetette az 1790-es években, a neves botanikustól, Kitaibel Páltól kapott magokból.

Szél Győző
2013.11.19. 22:30:50
A honlapon szereplő négy egyeden kívül még két nagyobb termetű ginkgóról van tudomásom, egyik Tolna megyében, Zombán található, koordinátái: 46 25 9,5 18 33 44,6. Ennek törzskerületét 412 cm-nek mértem, szinte végig beborítja a borostyán, de él. Héderváron, a kastélykertben van a másik (47 49 59 17 27 25,5), igen szép, látványos példány, 387 cm a kerülete. Konkrét adatot nem tudok a korukról, de méretük, kinézetük alapján bizonyosra vehető, hogy a százat meghaladják. Héderváron akad még néhány idősebb, nagyobb fa, melyek kora Fráter Erzsébet és Kósa Géza: Szép magyar kertek c. könyvének adatai alapján, (ha Viczay Mihály korából származnak) 180-200 év körülire tehető.
DrT
2013.11.16. 10:31:37
Egyet javasolhatok is: a sárvári arborétum páfrányfenyőjét megbízható források szerint 1876-ban ültették.
Lukács Róbert
2013.11.14. 11:40:26
Mi is

Orlóci László
2013.11.13. 22:46:45
Keressük az ország 100 évnél idősebb páfrányfenyőit
<< előző oldal
oldalak: 
Magyar English